7:00. Egyedül ülök az autóban aelőtt.

Szokásomtól eltérően időben ott vagyok a megbeszélt helyen, a történet főszereplői azonban még sehol.

És hogy mit is keresek én kora reggel a konkurens vendégház bejáratánál egy félig kihűlt papírpoharas kávét szorongatva a kezemben?

Az öt éves tervünket.

Nem, semmiféle marxista felhangja nem lesz a mai történetnek, csupán annyi, hogy 5 éve tervezzük, hogy egyszer lesz egy dézsafürdő a Nád a Házamban.

Ez a régóta dédelgetett álom pedig tegnap érett valósággá.

De az álmok megvalósuláshoz vezető rögös út célegyenese is tartogatott nem várt fordulatokat tegnapra.

A dézsákat szállító darus autó kb egyszerre érkezik meg a gépészmérnökkel, a villanyszerelővel, tulajdonossal és a segítő kezekkel együtt.

A darus autó 2 dézsát hoz.

Egyiket a Nomád-ba, a másikat hozzánk, a Nád a Házamba.

Az eredeti terv, hogy betolat a Mackóba, leteszi az ő dézsáját, majd amíg gyorsan összeszerelik a mesterek a fa teknőt és a gépészetet, addig a sofőr úrral elmegyünk a Nád a Házamba, a helyére tesszük a miénket, majd a szakik azt is készre varázsolják.

De akad néhány probléma.

1. A darus autó nem fér be a Nomád kapuján.

2. Balázs kertjében, a dézsa helyére vezető utat kettészeli egy akkora gödör, amin sem a kocsi nem tudna átmenni (már, ha beférne), sem mi, ha kézzel vinnénk be.

3. A kisebbik dézsa is sokkal nehezebb, mint ahogy azt gondoltuk. Vagy mi vagyunk sokkal gyengébbek, mint gondoltuk. De a lényeg, hogy a kézzel való cipeléshez kevesen vagyunk.

4. Hiányzik néhány alkatrész a gépház összeszereléséhez.

5. Mindenki, aki önként jött segíteni, időre menne dolgozni. Ezért mindenki egy kicsit ideges… Van, aki nagyon.

De nem azért vártunk 5 esztendőt az álom megvalósulására, hogy a finisben feladjuk.

Így aztán néhány gyors telefon (fél óra alatt legalább 30 hívást bonyolít a történet összes szereplője) után megszületik a terv.

Hogy Balázs dézsája hogyan is jut be a Körösre néző napozóteraszra, azt majd ő fogja nektek elmesélni, mert megér egy külön sztorit. (Vagy kettőt.)

Hogy nem könnyen, arról lehet némi fogalmatok, ha belegondoltok, hogy Nád a Házamba végül csak 11:00 kor tudja letenni a teherautó a régóta várt, vörösfenyőből készített míves kádár munkát.

De akkorra már voltunk annyira rutinosak dézsa-cipelésben, hogy tudjuk, a miénkhez minimum 8 markos legényre van szükség.

A legénység végül 12:45-re áll össze, és emeli meg először a kamionos bácsi által a bejáróra joystickezett dézsát.

13:15-re ugyan még egy centit sem haladtunk, de legalább megtörténik a “Hogyan is tegyük meg az előttünk lévő 23 métert úgy, hogy senkinek sem szakad le a dereka, és a dézsa is egy darabban ér a helyére?” c. kérdés alapos kivesézése.

A gondos tervezés után pedig már szinte játszi könnyedséggel suhan a közel 400 kg-os tekknő a célállomás felé.

13:45-kor pedig már vidáman ücsörgünk benne Béla bával.

Ok, víz még nincs benne, de süt a nap, a levegőben pedig a jól végzett munka öröme keveredik a vörösfenyő semmihez sem fogható illatával.

Belegondolni sem merünk, milyen jó lesz, ha 37 fokos víz bugyborékol majd benne, amikor lehull az első hó…