Bence 8 éves volt, amikor sírva jött haza az iskolából, hogy “Nincs is Jézuska, mert a többiek azt mondják, hogy ez az egész színjáték a szülők műve..”

Bandi bácsit azonban nem ejtették a feje tetejére, és ha már a Teremtő 3 okos gyermekkel ajándékozta meg, tudta, hogy akármilyen mesével nem lehet őket meggyőzni arról, hogy néha az osztálytársak tévednek.

Így aztán pödört egyet a bajuszán, és csak annyit mondott hitetlenkedő kisfiának, hogy “Mit szólnál, ha idén meglesnénk a Jézuskát, és bebizonyítanánk az osztálytársaidnak, hogy mégis létezik?”

Bence pedig innentől kezdve már nem csak hinni akarta a csodát, hanem tudni is.

Bandi bá eddig is kínosan ügyelt a kikezdhetetlenül hihető forgatókönyvre, így hetekkel Karácsony előtt már hajnalban kelt, hogy Szentestére az összes ajándék becsomagolva, a fa pedig feldíszítve várja az angyalokat a nagy belmagasságú telki ház galériájának egy elbarikádozott szobájában.

És amíg a család 24-én délután együtt készülődött a várva várt eseményre, addig ő csak 3 percre osont ki “mosdóba.”

Ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy a mestergerendára erősített csörlő és hajókötél segítségével a nappali közepére varázsolja a fenyőfát és a zsákba kötött ajándékokat.

Az angyaloknak a gyerekek készítették ki a csengőt. Ez volt az ő feladatuk.

Bandi bának pedig az, diktafonra felvegyen 45 perc csendet, néhány sejtelmes másodpercnyi csengőszót, majd ismét több órányi némaságot.

Így amikor a gyerekek meghallották a csilingelést, senkinek eszébe sem jutott, hogy az a háromnegyed órája elindított, kétkazettás Sony magnóból jön, és nem egy égi tünemény jelzi, hogy itt járt a Mennyből az angyal…

Így ment ez éveken keresztül, de Bencének most már bizonyíték kellett, nem ígéret.

A kamerát a nappalinak abban a sarkában helyezték el, ahonnan a legjobb kilátás nyílt arra a részre, ahova a Jézuska “jönni szokott”.

A felvétel gombot együtt nyomták meg, így semmi kétség nem férhetett ahhoz, hogy most végére járnak az igazságnak.

De ekkor váratlanul megcsörrent a telefon, és a készülődés közepette az egész családnak át kellett ugrania a nagyiékhoz valami “sürgős dologban segíteni”.

Csak Bandi bá marad hátra néhány percre, amíg “elintéz valamit”…

Egészen pontosan még egy utolsó igazi Karácsonyt és egy évnyi önfeledt gyermekkort intézett el a legkisebb fiának.

A kamera ugyanis vette a kérdéses sarkot, és ami a felvételen látszik, az csakis a valóság lehet.

Aztán egyszer csak egy fényes villanás (állítólag egy tükörreflexes fényképezőgép vakuja csodákra képes ilyen ügyekben is, főleg, ha egy szakavatott kéz közvetlen közelről fényképez bele a kamerába), és a következő képkockán már a helyén van a karácsonyfa és az összes ajándék.

És mire a család hazatér a “nagyiéknak nyújtott segítésgből”, már helyén van a világ rendje is.

A közösen visszanézett felvétel ugyanis minden kétséget kizárólag bizonyítja, hogy csodák igenis léteznek. Főleg, ha rekord sebességgel tud apukád videót vágni és hajókötélen fenyőfát balanszírozni egyszerre…

Január 3-án, a szünet utáni első tanítási napon pedig Bence diadalittasan mutatta meg DVD-n a 2.b osztály előbb kétkedő, majd hitetlenkedő, ám egy évig ismét csodaváró tanulóinak, hogy hozzájuk bizony személyesen jön a mennyből az angyal…

Mi pedig ezzel a történettel szeretnénk meghitt, békés, és nyugodt Karácsonyt kívánni nektek.

Január 3-ig nem fogunk történetet írni, mert pihenünk, és igyekszünk egy kis időre a fiók mélyén hagyni a laptopot és a telefont. (Bár vannak kétségeink, hogy ez mennyire fog sikerülni, de azért teszünk egy kísérletet.)

Viszont 25-én reggel 8:00-ra már van egy beidőzített ajándékunk lelkes olvasóinknak, hogy az ünnepek alatt se maradjatok történetek nélkül.

Jó pihenést, és áldott ünnepeket!