Otthon ráadásul építkeztek, és épp az utolsó simítások zajlottak a költözés előtt, így értető módon egy kicsit fáradtan, ám annál vidámabban érkeztek hozzánk.

A négy nap alatt, amíg nálunk pihentek szinte egy percre sem sütött ki a nap, ám ez nem zavarta őket abban, hogy reggeltől estig a medencében ugráljanak.

A szülők szerint az egész napos víz alatti kincskeresés olyan jó programnak bizonyult, hogy esténként minden gyerek magától ment lefeküdni, és annyit aludtak, mint még soha.

Aztán amikor az utolsó napon kimentünk hozzájuk elbúcsúzni, és a legkisebb fiút megkérték, hogy köszönjön el illendően, mielőtt haza indulnak, ő teljesen meglepetten nézett a szüleire, majd ránk, majd megint a szüleire:

– Mi az, hogy haza? Hát nem ez az új otthonunk? Azt mondtátok, hogy egy szép, nagy házba fogunk költözni, ahol jó levegő van? Ez nekem elég szép, nagy, és levegőt is szeretek itt venni. Én nem megyek sehova.