Egy kínai közmondás szerint “A legjobb időpont a faültetésre 20 évvel ezelőtt volt. A második legjobb időpont most van.”

Mi pedig megfogadtuk a tanácsot, és a hétvégén fát ültettünk. Egészen pontosan kettőt, ugyanis az elmúlt évek során kiégett barack és a viharkár áldozatává vált Besztercei szilvafa helyére egy Jonagold alma- és egy “Debreceni Bőtermő” meggyfa került.

Bár ez a képen nem látszik, de legifjabb kertészünk aktívan részt vállalt az ültetésben, és a locsolásban is, de leginkább azt élvezte, amikor figyelő szemeink elől elfordulva megkóstolhatta az ízletes szentandrási agyagos termőföldet.

Jó házigazdához illő módon felajánlottuk neki, hogy hathatós közreműködése jutalmaként választhat, melyik fát nevezzük el róla.

A “Debreceni bőtermő” fantázianév hallatán úgy nézett ránk, mintha komplett idióták lennénk, azonban az alma szó ismerős lehetett neki, mert felváltva simogatta a pocakját, és tartotta a markát.

Így aztán nem is lehetett vitás, hogy a jonagold hivatalosan is Kende fája lett.

Másnap a szomszéd Pali bácsi megkérdezte, hogy mégis miféle facsemeték a kert legújabb lakói. Mikor büszkén meséltünk neki az alma és meggyfa ültetés kalandjairól, csak bólogatott, és a bajsza alatt halkan megjegyezte, hogy:

“Végül is, azok is jók valamire, de pálinka nem sok lesz belőlük…”