FELAJÁNLÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓKNAK

🏡 A Natura Hillből, és a Dióligetből indult ez a nemes összefogás és kezdeményezés, amihez ezúton a Nád a Házam Teteje is csatlakozik.
👨‍⚕FELAJÁNLÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓKNAK
💓 Amennyire nekünk szükségünk van a levegőre és tüdőnkre most, úgy lesz ápolóinknak, orvosainknak is szükségük egy óriási lélegzetvételre, amikor túl vagyunk ezen a krízishelyzeten.
⛺Vidéki, családi szállásadóként szeretnénk összefogásra buzdítani a szálláshelyeket, hogy velünk együtt invitálják meg magukhoz kikapcsolódásra az Egészségügyben dolgozókat, akik fáradhatatlanul és végtelen odaadással állnak helyt jelenleg is, éjt nappallá téve.
👩‍⚕Kérjük, hogy e-mail címünkre (nadahazamt@gmail.com) írjátok meg nekünk azon Orvosok/Ápolók/Mentősök etc. adatait (név, telefonszám, történet) akik most kitartó és lelkes munkájukkal helyt állnak és akik számára mi felajánlhatunk egy kis békés pihenést a vihar elvonulása után.
🙌 Hálás köszönet neked is, ha egy megosztással csatlakozol a segítő közösséghez!
🏠 Szeretnénk ezúton kérni minél több szállásadót, hogy vegyen részt velünk a “lélegzetláncolatban”, hogy sok-sok éjszakával, sok egészségügyi dolgozót tudjunk majd mi segíteni, amikor ők szorulnak figyelmes gondoskodásra.
💟 Innen is köszönjük munkátokat, kitartásotokat!
🤝 A vírus lecsengése után személyesen köszönjük meg és adjuk át felajánlásunkat a kiválasztott Egészségügyi Dolgozónak!
Megosztom a Facebookon