ZÁRVA TÁBLA HELYETT

🏡 Amikor 2015 nyarán megnyitotta kapuit a Nád a Házam Teteje, az első fizető vendégeink érkezése előtt 3 nappal megvendégeltük a családtagokat.
🎁 Természetesen mindenki hozott legalább egy olyan ajándékot, aminek szerinte hasznát vesszük a házban vagy a kertben.
🍾 Legrosszabb esetben pedig finom, vagy garantáltan becsípünk tőle.
🎁 Végül 25-en gyűltünk össze aznap, és legalább ennyi hasznos, szép és kedves meglepetés gyűlt össze a dohányzóasztalon, ami akkor még barna színben pompázott, mert Panka még nem végezte el a bútorfestő tanfolyamot.
👵 A legutolsó ajándék hozó ajándékozó Erzsi mama volt, akinek a kosarában 3 tő levendula lapult, amiket előző nap vételezett a nagykőrösi piacon.
☝️ Az eladó néni állítólag azt mondta neki, hogy csak olyan helyre ültesse ezeket a töveket, ahol sok napsütésben lesz részük, szeretettel gondozzák őket, legalább egy kicsit értenek a virágokhoz.
☀ Hát a napsütésre nem lehetett panasz az elmúlt 5 esztendőben.
❤️ Panka részéről megvolt a szerető gondoskodás.
✂ Klári néni pedig mindannyiunk legnagyobb szerencséjére ért is a virágokhoz. Nem is kicsit.
🤔 Talán mindezeknek együttesen köszönhető, hogy 5 év elteltével a 3 tő levendulából annyi lett, hogy a medence és a bejáró is levendula sorfallal van szegélyezve, és minden évben legalább kétszer kell szembenéznünk azzal a kellemes gonddal, hogy vajon ki a csudának ajándékozzuk a leszüretelt virágokat?
Megosztom a Facebookon