A NYÁR, AMIKOR MAJDNEM CSŐDBEN MENTÜNK, ÉN PEDIG MENTŐSNEK ÁLLTAM

3⃣ évvel ezelőtt épp egy pénteki takarításra készülődtünk, amikor csörög a telefon, és egy mentős barátunk kéri a segítségünket. Zsibrita Fecske Pál ugyanis a mentőzés mellett magán transzfereket is vállalt akkoriban, az autója azonban nem indul.
✈ Ez már önmagában sem szerencsés, neki viszont 10 percen belül el kellene indulnia a Ferihegyi reptérre egy külföldi utasért, akit egy konferenciára kell szállítania, és amennyiben nem érnek oda időre, óriási botrány lesz…
🚗 “És ebben hogyan tudunk mi segíteni?”- kérdeztük tőle, de már tudtuk is a választ: kéne neki a mi autónk. Nem voltam benne biztos, hogy az akkor 12 éves Toyotánk a legelőkelőbb távolsági taxi lenne, de a semminél lényegesen jobb, ezt be kellett látnunk.
🏠 Igen ám, de akkor mi hogyan jutunk ki a Nád a Házamba? Hogyan vesszük fel a takarító csapatot, és érünk ki szintén időre, a távozó vendégekhez?
😷 És ekkor jött a felajánlás, amit nem lehetett visszautasítani: Odaadom nektek a mentőautót!
Így utólag visszagondolva, nyilván akkor is megoldottuk volna valahogy a dolgot, ha nem kapunk ilyen lehetőséget, de ezt azért mégsem hagyhattuk ki.
🚕 Igaz, a sziréna nem működött, de talán nem is baj, így is elég sok félreértésnek és pletykának ágyaztunk meg azzal, hogy azon a bizonyos pénteken a Szarvasi Ambulancia rohammentőjével mentünk a vendégházba.
Az autó hátsó, betegszállításra alkalmas részén egyébként kényelmesen elfért mindenki, és eszembe sem jutott, hogy ebből a néhány km utazásból ennyi félreértés fog születni.
😲 Az első vicces szituáció az volt, amikor a távozó vendégeink, akik a házigazdákra vártak, egyszer csak azt látják, hogy a két tulaj helyett egy mentőautó parkol be a Nád a Házam udvarára….
Mielőtt kiszálltunk volna az autóból, a családfő csak annyit kérdezett a szintén értetlen arcot vágó feleségtől: “Mártikám, te hívtál mentőt? Minek?”
Aztán mikor kiszálltunk, gyorsan megnyugodtak, hogy nincs olyan bajuk, amiről ők nem is tudnak, a szarvasi mentősök viszont igen. 🙂
🙉 A második “meglepett” a szomszéd Pali bácsi volt, aki takarítás közben bátortalanul kopogott be, és érdeklődött, hogy “Bandikám, valaki rosszul van? Tudok segíteni?”
🤔 A harmadik az volt, amikor a délután érkező vendégek félve szálltak ki az autóból, és a kapun is alig mertek bejönni, mert azt hitték, valaki rosszul lett a személyzet tagjai közül. És még döbbentebb arcot vágtak, mikor azt látták, hogy a vörös szakállas mentős fiú egy fűnyírót tuszkol be a mentőautó hátsó részébe…
🕵‍♂ Az az igazi félreértések azonban csak ezután következtek. Tekintve, hogy Szarvas és Szentandrás is kellően kis helyek ahhoz, hogy a legjobb biztonsági kamera rendszernél is jobban figyel a szomszéd néni, aki ráadásul úgy osztja meg vizuális tapasztalatait a komaasszonyokkal a piacon, hogy abból már visszafordíthatatlan pletyka teríti be a környéket.
👩‍🔬 Ezen pletykáknak köszönhetően fogadta Panka anyukáját (aki az ominózus napon beszállt a mentőautóba, és segített nekünk takarítani) egy rég nem látott ismerőse, hogy:
“Klárikám, egész jó bőrben vagy. Kiengedtek a kórházból?”
🏡 És talán ide vezethető vissza az is, hogy Pankánál egy barátnője hónapokkal később diszkréten érdeklődött afelől, hogy tényleg rosszul megy-e a vendégház?
“Már miért menne rosszul?”
“Hát csak azért, mert azt hallottam, annyira megszorultatok, hogy Bandinak el kellett mennie mentőzni…”
Megosztom a Facebookon