– Kívánok. Szól bele egy fura hang a telefonba, miután felveszem és bemutatkozom.

– Van magunknak szállásuk Szarvason?

– Nekünk Szarvason sajnos nincs, ellenben Békésszentandráson annál inkább.

– De nekem Szarvason kellene. Ma éjszakára.

– Ez esetben sajnos nem tudok segíteni.

– Miért nem?

– Mert, mint ahogyan azt az imént említettem, nekünk egyetlen egy vendégházunk van Szentandráson, és jelen pillanatban foglalt.

– Biztos?

– Több mint valószínű. 2 órával ezelőtt, amikor kivittem a reggelit, még biztosan az volt, és nem úgy tűntek a vendégeink, mint akik sürgősen el akarják hagyni a helyszínt.

– És számomra már nincs szobájuk?

– Nézze uram, ez egy vendégház, nem szálloda. Így elég furcsán venné ki magát, ha most odamennénk, és kedvesen megkérném őket, hogy kicsit összébb kéne húzódni az erkélyes szobában, mert egy társbérlő érkezett. Volt erre példa kis hazánkban, de szerecsére azok az idők már elmúltak.

– Kár, pedig olyan szimpatikusnak tűntek. Mondta, majd egy csalódott sóhaj kíséretében bontotta a vonalat.

– Ki volt az? Kérdezte Panka, miután letettem a telefont.

– Egy társbérlő jelölt, akinek szerencsére már nem vagyunk szimpatikusak.