A "VÉGRE ELKÉSZÜLT" BODZASZÖRP

🍹 9 éve próbálom rávenni Pankát, hogy csináljunk bodzaszörpöt májusban, de általában odáig jutunk, hogy “ok, idén megcsináljuk”.
❌ Aztán vagy nem elég jó még a virág, vagy túl tetves, vagy “most épp nincs rá időnk”, és amikor egyik sem, akkor már azon kapjuk magunkat, hogy rég elvirágzott a bodza.
👵 Pénteken azonban csörög a telefon, és legnagyobb örömünkre végre nem azt kellett közölnünk egy érdeklődővel, hogy sajnos nem tudunk helyet adni nekik a Nád a Házamban, ugyanis a vonal másik végén Panka 95 éves mamája volt.
“Na ide figyelj, arra gondoltam, hogy kéne csinálnunk bodzaszörpöt, jó?”
👏 És ami nekem 9 év alatt sem sikerült, az a mamának kevesebb, mint 9 másodperc alatt simán összejött.
Panka idén bodzaszörpöt készített.
Ráadásul nem is akármilyet.
👩‍🍳 A “kéne csinálnunk” munkamegosztása pontosan úgy zajlott, hogy mama adta a szellemi tőkét, azaz a titkos receptúra szerinti know-how-t, Panka pedig szedte az alapanyagokat (azért sokat segített a beszerzésben, hogy bodza és citromfű is terem az udvar végében), főzte, szűrte, fűszerezte, kavarta, majd üvegcsékbe töltötte.
🥂 És a vasárnapi ebédhez már bodzaszörpöt szürcsölt a család. A frissítő tavaszi ital pedig olyan jól sikerült, hogy alig maradt belőle néhány korty.
👵 Mama, akinek az egészet köszönhettük, az ebéd alatt egyetlen egyszer szólalt meg: Kért még repetát a szörpből.
😀 Én pedig megtanultam, hogy ha 9 évig nem sikerül elérnem valamit, kihez forduljak segítségül.
Megosztom a Facebookon