Szombat reggel nálunk forgatott a Körös TV (A hír forrása), és leginkább arra volt kíváncsi, hogyan éljük túl a vendégek nélküli vendéglátás időszakát, és hogy mi is ez anévre keresztelt termelői finomságok házhozszállítása.

A hivatalos nyitásig (jelen állás szerint május 21.) ajelenleg “nem hivatalos karantén szállásként” működik azon vidéki családtagjaink vagy barátaink számára, akik az otthoni összezártság miatt túláradó családi szeretet elől szeretnének pár napra elbújni.

Szóval így kapta Ancsi és Tomi azt a “hálátlan” feladatot, hogy néhány vágókép erejéig úgy kellett csinálniuk, mintha nagyon örülnének, hogy a verandájukon landol egy házi sajtokkal, sonkákkal, bio paradicsommal és frissen sült croissant-nal telepakolt ládika.

A stáb szerint olyan jól játszották a szerepüket, hogy még meg is szólaltatták őket.

Ancsi pedig profikat megszégyenítő magabiztossággal válaszolt a kérdésekre, és csak akkor jött zavarba, amikor megkérdezték tőle, hogy mi volt a kedvenc csemegéje abból a ládából, ami 5 perce érkezett, és érthető módon még egy falatot sem evett belőle.

Azt viszont a szeme sarkából látta, hogy a finomságok tetején ott lapul egy kézzel készített almás-levendulás zabszelet, aminek a történetét majd máskor meséljük el, de a lényeg, hogy annyira megörült neki, véletlenül új kifejezést alkotott a magyar gasztro szótárban.

Valószínűleg az energiaszelet, a giant bar, és a zabfalat valamelyikét szerette volna használni, de a ládában volt egy erős paprikakrém is, ami bizonyra zavaróan hatott…

Vett egy nagy levegőt, és közölte a riporter hölggyel, hogy az ő kedvence bizony az ERŐSZELET.

A nyelvújításon mindenki jót derült, majd következett a házigazda, azaz én, és kb 10 percen keresztül rendben ment az interjú, ám a végén nekem szegeztek egy olyan kérdést, amire simán tudnom kellett volna gyorsan válaszolnom, de bevallom nem ment.

A riporter azt kérdezte, hogy miben más a mi vendégházunk, mint a többi.

Én pedig vettem egy nagy levegőt de semmi sem jutott eszembe, ami egy mondatban összefoglalná, hogy miért is vagyunk mi különlegesek.

A pár másodpercnyi csend csak azért nem vált kínossá, mert a kertből hallatszó madárcsicsergés kellemes háttérzenét szolgáltatott.

Meg persze nekem a menekülés vékony ösvényét, amennyiben úgy tettem, mintha direkt tartanék hatásszünetet, és azt találtam mondani, hogy talán azért, mert nálunk a vendégek a hétköznapi rohanó életmódból kiszakadva, ráérősen lógathatják a lábukat a vízbe, és a “legzavaróbb zaj”, ami megtöri a csendet, az a barázdabillegető udvarló éneke…

És ekkor, mintha egy kandikamera forgatáson volnánk, a szomszéd elkezdett flexelni. Természetesen betont…