Kora délután épp hajtanék fel biciklivel a szarvasi gyaloghídra a Vizi Színház felől, amikor észreveszem, hogy egy rendőr jön velem szemben a hídon.

Az utolsó pillanatban lepattanok a bringáról, és próbálom azt a látszatot kelteni, mintha minden hasonló alkalommal ugyanígy tennék, és még soha nem száguldottam volna át két keréken a Körös felett.

Ez annyira sikerül csak jól, hogy a rendőr fennhangon kinevet, és közli, hogy tudja ő azt nagyon jól, hogy máskor is mindig leszállok, mert szabálykövetőkerékpározó vagyok.

Én pedig lelkesen bólogatok, és megköszönöm a bizalmát.

De a sztori érdemi része csak ekkor kezdődik…

A hídon ugyanis két tini vall szerelmet egymásnak, és hogy ne csak mondják, hanem mutassák is, egy lakatot erősítenek a híd korlátjára.

Nocsak, nocsak, ezek szerint ez nem csak párizsi Pont des Arts-on mutatják ki eképp az örök szerelembe vetett hitüket a fiatalok.

Miközben ők szelfie-t is készítenek maguknak, az örökkévalóságnak és persze az Instagram összes felhasználójának, én igyekeztem úgy tenni, mintha épp a mocsári ciprusokat fotóznám a túloldalon.

És hogy a szerelmen és a hormonokon kívül Müller Cecília is könnyen megzavarhatja az ember érzéseit, az jól bizonyítja a fiú szájából elhangzó mondat, miszerint

“Remélem túléljük ezt a vírust, és mire összeházasodunk, már nem kell maszkot hordanunk.”

A történet 2020. márciusának végén játszódott, amikor már érvényben voltak a tavaszi lezárások és korlátozások.

Tegnap pedig ugyanezt a párt volt szerencsém látni a városban, amikor az iskola előtt sétáltak.

Kézenfogva, maszkban.

Lehet, hogy előre kéne hozni azt az esküvőt?