
“Kérünk szépen egy zúzapörköltet nokedlivel és csemege uborkával egy orja levest tésztával és erős paprikával.”

Ez a rendelés tavaly tavasszal hangzott el egy szentandrási étteremben, miután fáradtan ültünk asztalhoz egy kemény takarítós nap után Pankával

Abban a reményben, hogy finom, házias ízekkel töltjük fel kissé lemerült energia telepeinket, és új erőre kapunk.

A pincér hölgy azonban arra hivatkozva, hogy még nincs szezon, bocsánatkérőn közölte, hogy a nokedli elfogyott, de szívesen hoz helyette spagettit.

Panka udvariasan visszautasította az olasz és a magyar konyha ily mértékű fúzióját, és közölte, hogy neki tökéletes lesz a pörkölt csak uborkával.
– Sajnos uborkánk sincs. Mondtam, hogy még nincs szezon. – felelte a pincér kisasszony.
– És mi köze a csemege uborkának a szezonhoz? – kérdeztem kíváncsian.
– Hát, még nem szerzett a főnök.
– Ja, hogy még nem szerzett? Akkor mivel tetszik ajánlani a főételt? De sültkrumplit ne tessék mondani!

Amikor a hölgy bedobta a magyar vendéglátás történelmének egyik legnagyobb tévedését, a VEGYES KÖRETET, úgy éreztük, talán mennünk kéne…

De annyira fáradtak és éhesek voltunk, hogy nem bírtunk mozdulni.

Végül kiegyeztünk egy cékla salátában, és már azt sem bántuk, hogy az orjaleves mellé kért erőspaprikát végül a mai napig nem kaptuk meg.

Mentségükre legyen mondva, hogy az ételek egyébként kifejezetten finomak voltak, és ha a körítés egy fél fokkal jobb, most biztos nem mesélnénk el ezt a sztorit.
De ekkor még hátra volt a desszert! (és a slusszpoén)

Bátorkodtunk ugyanis kérni egy adag palacsintát, és arra a szerfelett nehéz konyhatechnikai manőverre bírni őket, hogy az egyik lehessen kakaós, míg a másik lekváros.

Félve érdeklődtünk, hogy ezek a töltelékek mennyire szezonális jellegűek, de nem vették a lapot. Azt viszont közölték, hogy vagy két ilyen, vagy két olyan. Csere-bere nincs!

Nyilván szinte a lehetetlen határát súrolta volna ennek a szemtelen kérésnek a teljesítése, de végül beláttuk, hogy nincs értelme a vitának.

De udvariasan felajánlották, hogy szívesen hoznak nekünk 2 kávét, ha szeretnénk.

Ó, de kedvesek, mondtuk, és kértünk is egy presszót magában, és egy koffeinmentes hosszú kávét tejszínhabbal.

“Koffeinmentesünk nincs, de tejszínhabunk szokott lenni. Csak már elfogyott.”
Hiába, ilyen ez a szezonális gasztronómia…
