Tegnap folytatódtak a Nád a házam téliesítési munkálatai az udvaron:

leengedtük a medencét,

összegyűjtöttünk 13 zsák falevelet, (természetesen előbb hagytuk őket jól megázni, hogy sokkal nehezebbek legyenek)

partra vontuk Béla bá híres túrakenuját és a horgászcsónakot,

és próbáltuk elkapni a vakondunkat, aki az összes modern csapdára és népi hagyományra fittyet hányva változtatta enduro pályává az udvar egykoron síkságra hasonlító pázsitját.

De hiába próbáltuk , mert mintha csak szórakozni akarna velünk, a 3 órás intenzív délelőtti munka végére a róla elnevezett túrások száma szemmel láthatóan növekedett.

Annyi baj legyen, bemegyek a házba és megkeresem a vendégkönyvet, hogy a vakond okozta bosszúságokra a kedves és biztató visszajelzések és gyermekrajzok világában keresek gyógyírt.

A vendégkönyv azonban nem volt a helyén.

Valaki ellopta volna?

De hát ki a csudának kell egy vendégkönyv otthonra?

Vagy lehet, hogy ki sem hoztuk a tavszi újranyitás miatti rohanásban, és az egész szezont otthon töltötte?

Mikor hazaértünk döbbenten vettem észre a keresett tárgyat a dolgozószoba egyik polcán, rajta egy rikító sárga cetlivel: NE FELEJTSD EL KIVINNI!

A mai történet arról szólt volna, hogy az idei vendégvéleményekből állítunk össze egy csokorra valót nektek.

De ehelyett kénytelenek vagytok beérni azzal a jó tanáccsal, hogy ha saját magatoknak írtok fel valami fontosat egy élénk színű cetlire, nem árt, ha néha elolvassátok.