
A tegnapi Magyar-Izland meccs drámai eseményei kissé elvitték a fókuszt egy szintén fontos eseményről.

Egy eseményről, ami miatt talán nem ugráltak milliók örömükben otthon a tévé előtt, vagy éppen kívánták az utolsó perceket a bálnazsíros búbánatba.
Nekünk viszont fontos volt.

Közhelyes mondás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő.

Nos a Nád a Házam mögött nem egy áll, hanem egy egész csapat. (Meg Pali bácsi.)

Ez a csapat pedig idén tavasztól őszig nem állt, hanem keményen, becsületesen és precízen tette a dolgát, hogy a hozzánk érkező vendégeket rendezett kerttel, tiszta és vírusmentes belső térrel, ropogós damaszt ágyneművel és frissen vágott virágokkal várhassuk.
Nekünk a munka könnyebb és dicsfényesebb része jutott.

Mert amikor körbevezetjük a vendégeket és szemérmesen bezsebeljük az elismerő pillantásokat és gratulációkat, hogy “Azta, de szuper ez a ház!”, nos akkor mi pontosan tudjuk, hogy ezért az egy mondatért hányan dolgoztak legjobb tudásuk szerint. Vagy néha még egy kicsit azon felül.

Köszönet és hála az egész éves munkátokért, mert nélkületek irogathatnánk akármennyi sztorit a Facebookon és várhatnánk mi lelkesen a vendégeket, mert biztosan nem lenne 80% felett a visszatérők aránya.
Szóval köszönjük.
