Mielőtt 2015-ben megnyílt a Nád a Házam, Pankával mindketten írtunk egy viszonylag hosszú listát arról, hogy mit szeretnénk megvalósítani a felújítás során, és mik azok, amiket soha sem szeretnénk látni a saját vendégházunkban.

Ha olvastad a tegnapi sztorit, akkor nem taglalom hosszasan, hogy a két lista nem feltétlenül egyezett mindenben…

Az viszont nem is lehetett kérdés, hogy a honlap készítéséhez és mindenféle online platformon történő megjelenéshez szükségünk lesz egy profi fotósra.

Ma ez már természetesnek tűnik, de 5 évvel ezelőtt még nagyon sok szállás a tulajdonos 3210-es Nokia-jával készített képekkel nyomult a Booking-on, és bizonygatta, hogy az ő szállása egyébként szebb, mint a fotókon.

Szóval mi nem csak jók akartunk lenni, de tudtuk, hogy annak is kell látszani. Így aztán megfogadtuk Walla Ádámot, akit akkor az egyik legjobb fotósnak gondoltunk az országban.

Azóta már nem csak mi gondoljuk ezt róla…

Ádám pedig köszönte a felkérést, és ha már elvállalta, kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogyan is dolgozik egy profi.

Hajnal 4:15-től (állítólag ilyenkor a legjobbak a fények, de ezt én sem megerősíteni, se cáfolni nem tudom, ugyanis legalább 6:30-ig félig csukott szemmel koslattam Ádám mögött a különböző objektívekkel és állványokkal a kezemben) este 22:30-ig megállás nélkül dolgozott, és furábbnál furább helyeken állt meg fényképezni.

Az egyik olyan megálló, amikor én is értettem, hogy mit is keresünk ott, az Erzsébet Liget szélén álló mocsári ciprusok voltak.

Ádám lábujjhegyen lopakodott a móló felé, hogy a legjobb szögben kaphassa lencsevégre a többszáz éves fa csodákat, én pedig értetlenül figyeltem, hogy minek csendben lenni, elszaladnak a fák?

De aztán észrevettem, amit az ő szakavatott szeme már jóval hamarabb kiszúrt, jelesül a 2 horgászt, akik a nádas takarásában épp azon vitatkoztak suttogva, hogy be kéne-e vágni, vagy csak piszkálgatja a ponty a kukoricát…

Mielőtt még döntés születhetett volna a fontos kérdésben, illedelmesen érdeklődtünk, hogy kimehetnénk-e a móló végére néhány képet csinálni a ciprusokról.

“Egész nyugodtan, de mi nehogy benne legyünk, mert ha a főnök megtudja, hogy a munkaidőben itt ülünk, nem biztos, hogy előléptet.”

Egy profi fotós pedig nemcsak attól profi, hogy a megfelelő időben lövi meg a képet a megfelelő objektívvel, hanem attól is, hogy szem előtt tartja nem éppen sztahanovista polgártársai munkahelyi előmenetelét…

Így aztán a képen csak a ciprusok látszanak, az már nem, ahogy a 2 horgász szinte egyszerre kiállt fel, hogy “b*sszameg, már megint egy törpeharcsa!”