Szóval ott hagytuk abba, hogy nem vagyunk normálisak, de Szarvasi Mama hathatós segítségének köszönhetően, kissé kalandos utazást követően, végre volt egy új kanapénk.

Amikor belevágtunk a vendéglátásba, sok tapasztalt, profi vendégház üzemeltető vagy kiadó nyaraló tulaj riogatott minket extrémebbnél extrémebb rémtörténetekkel, amelyek főszereplői rendszerint saját méltóságukat 2-3 napra sutba dobó fiatalok, akik finoman szólva nem vigyáznak a bérelt ingatlanra, és nekünk majd mennyi bajunk lesz velük…

Mi erre csak annyit mondtunk, hogy majd meglátjuk, de mi hiszünk benne, hogy egy stílusos vendégház igényes vendégeket vonz, és mi biztosan nem leszünk a Körös-part Gozsdu udvara vagy Szentandrás Siófokja.

A kanapét azonban mégiscsak úgy választottuk ki, hogy a legmakacsabb szennyeződések is könnyedén legyenek eltávolíthatók belőle.

Az első nyáron már élesben vizsgázott az új huzat, ugyanis több kisgyermekes család nálunk szembesült vele, hogy a gyerkőc nem igazán komálja a paradicsompürét, a brokkolis bébiételt, vagy épp a finomfőzeléket.

Ezen foltok azonban tényleg könnyedén kijöttek mosószeres szivaccsal való takarítás után, csak úgy, ahogyan azt a vásárhelyi “kanapé birodalom” fura ura előrevetítette.

Sőt, simán kibírta családi vörösborkóstoló vehemensebb pohárköszöntőit, és azt is, amikor Stieber betekerte a mindent eldöntő 2. gólt az osztrák kapuba a 2016-os EB-n. (Ekkor szemtanúk töredelmes beismerő vallomása szerint néhány csepp Szentandrási Meggysör került a barna kanapé huzatra, de miután fátyolos tekintettel elénekelték a himnuszt Dzsudzsi Bali vezetésével, már ki is jött a kárpitból…)

Egy szó, mint száz, a kanapé tényleg jól bírta a megpróbáltatásokat, és jelesre vizsgázott tisztíthatóságból. Egy valamire azonban nem volt felkészülve…

Történt pedig, hogy egy hideg őszi napon Miklós öcsém telefonál, és kérdezi, hogy van-e olyan novemberi hétköznap, amikor szabad a Nád a Házam, mert ő bizony elhozná romantikázni újdonsült kedvesét pár napra a Körös-partra?

És mi, mint az igaz szerelem őszinte pártolói, természetesen szívesen tettünk eleget a felkérésnek, és láttuk őket vendégül. Igen ám, de mivel november vége felé már hideg szelek fújtak, a házban pedig egy hete nem volt vendég, a cserépkályhának bizony kellett volna pár óra, amíg kellemes meleggel árasztja el a házat.

“Semmi baj, ven egy régi Szieszta kályhánk a sufniban, az gyorsan meleget csinál!” – mondta Panka, és már hozta is a gázpalackról működő, ezért inkább a sufniba száműzött megoldást.

“Majd vigyázunk rá, és csak addig használjuk, amíg a cserépkályha eléri az üzemi hőfokot.” – monták a fiatalok, és mi nyugodtan hagytuk őket magukra.

Másnap aztán kiderült, hogy a kanapén történő tévénézés csak melegben az igazi, azért jó közel húzták azt a Sziesztát…

A gond csak az volt, hogy valószínűleg kevésbé volt izgalmas a tv műsor, mint amennyire álmosak voltak vendégeink, így a délutáni szundinak a lángoló kanapé kárpit kissé odakozmált illata vetett véget.

Így esett az eset, hogy a Nád a Házam fennállása óta a legnagyobb kárt a saját rokonaink okozták.

Még szerencse, hogy Szarvasi Mamának volt egy kárpitos ismerőse is abban az ikonikus noteszben, aki rövid idő alatt egy helyes kis foltot rittyentett a kiégett szövetre, ami szebb, mint újkorában…