Kérdezi egy nagyon kedvesen sejpítős, szőke kisfiú az anyukájától, amikor épp felkísérem őket az emeletre, nem sokkal megérkezésük után.

– Biztosan azt, hogy milyen szép ez a fa. – válaszolja a racionális gondolkodású anyuka.

– Szerintem meg azt, hogy hogyan kéne megszerelnie, mert 2 helyen is el van törve. – mutat a gyerkőc a fa törzsére, és el kell ismernem, eddig nekem sem tűnt fel, hogy a fa bizony a gravitáció jelenleg ismert összes törvényét meghazudtolva 2 helyen is a levegőben lóg.

De a kissrác gyorsan “megnyugtatja” a mamáját, aki a falat fixírozva töpreng rajta, hogy is nem jutott eszébe ez a kézenfekvő ötlet:

– De ne aggódj, majd hozom a barna ceruzámat, és segítek a cicának megszerelni a fát.

Az anyukája látja rajtam, hogy a másodperc tört része alatt vált az arcom hófehér színűre, és sietve leszögezi, hogy “nyugi, egy darab színes ceruzát sem hoztunk.”

Én pedig kivételesen nem mutatom meg a játszósarokban lévő készletet, mert biztos vagyok benne, hogy a fiatalember “kisegítené” a cicát.