A nap szokatlanul melegen sütött azon az április eleji hétvégén, amikor megérkezett hozzánk egy házaspár két kislányukkal, akik az anyuka elmondása szerint minden este megnézték az interneten a szállást, és már nagyon várták ezt a kirándulást, de van egy nagy félelmük:

Vajon van-e már víz a medencében?

– Persze, hogy van. – mondtuk.

– És lehet is már fürdeni benne?

– Természetesen.

– És mennyire meleg? Van benne fűtés?

– Nem is akármilyen. Napenergiával működik.

– Az milyen?

– Hát, olyan, hogy a nap sugarai felmelegítik. De ezt sajnos mi nem tudjuk szabályozni, maximum imádkozhatunk a jó időért. De úgy tűnik, ezt most jól sikerült, mert már biztosan kellemes a hőmérséklete.

– Na jó, majd meglátjuk. Előbb kipróbáljuk mi, és aztán, ha ilyen meleg marad az idő, akkor…

…és itt valószínűleg úgy fejezte volna be a mondatot, hogy akkor a gyerekeknek is megengednek egy kis pancsolást.

De közben odaértünk a medencéhez, ahol a két gyerkőc már ádámkosztümben lubickolt a jelek szerint pont megfelelő hőmérsékletű vízben.

Amikor észrevették, hogy megérkeztünk, gyorsan kiugrottak a vízből, és jól nevelt csemeték módjára kérdezték, hogy “Anya, mi a véleményed, fürödhetünk a vízben? Szerintünk meleg lehet.”

Az anyuka pedig vett egy nagy levegőt, és miután átgondolta, hogy a Ferber vagy a Beckur nevelési elv a helyesebb ebben a nyilvánvalóan veszett helyzetben, csak annyit mondott:

Egye fene, kipróbálhatjátok.