Kedves Dani!

Képzeld el, hogy 64 évvel ezelőtt, 1956 október 23-án Gyuri bácsi még csak 13 esztendős volt.

De pont elég bátor ahhoz, hogy csatlakozzon a nagykőrösi forradalmárok csapatához.

Egy csapathoz, akik azt mondták, elég volt a szovjet megszállásból.

Nos, hogy is magyarázzam ezt el neked?

Hiszen neked már biztosan nagyon szürreálisnak tűnhet, hogy Magyarországon ekkor Szovjet elnyomás volt.

Ez az ország ma már nem létezik, de akkor ők voltak a világ egyik legerősebb katonai hatalma, és azt gondolták, majd ők mondják meg, hogy mit csináljanak a magyar emberek a saját hazájukban.

De Gyuri bácsi és a hozzá hasonló hazafiak máshogy gondolták.

MIvel a forradalmaknak is megvannak a maguk helyi sajátosságai, így amíg a pesti srácok csúzlival és molotov koktéllal támadtak a szovjet tankokra, addig Gyuri (mert akkor még nem bácsi volt, csak hetedik osztályos tanuló) szóval ő a kabátja alá rejtette az otthon található legveszedelmesebbnek tűnő fegyvert: a családi tésztavágó kést.

A kés ugyan tompa volt és életlen, de egy 13 éves fiú szemében ez maga volt a nagybetűs forradalmi szabja.

Aztán a városban találkozott Veron mamával (tudod, ő a dédi húga, és a Nád a Házamban róla van elnevezve a könyvtár), aki finoman lebeszélte arról, hogy ezzel a szerszámmal menjen harcba a kalasnyikovok ellen.

Veron szerint az öccse akkor hallgatott rá utoljára, de a kést gondosan elrejtette a később megrohamozott pártbizottság épületével szembeni bokor alá.

De természetesen ott volt a rendőrség és a pártbizottság ostrománál is.

Napokkal később, amikor a mama épp tésztát vágott volna, és kereste a kését, Gyuri töredelmesen bevallotta, hogy ő azzal bizony forradalmat csinált…

A mama pedig erre azt mondta, hogy ez rendben van, de neki az a kés most itthon kell, különben nem lesz túrós derelye.

Gyuri pedig a kijárási tilalom ellenére is elment a forradalmi fegyverért, mert a derelye mégiscsak derelye…