Hogy a mai poszt minden eddiginél korábban megy ki, ennek egyetlen oka van. Mégpedig az, hogy gondolunk azokra is, akik most szembesülnek vele: ma van anyák napja.

Nyugi, mással is előfordult már, hogy elfelejtette, vagy egy héttel később köszöntötte fel az anyukáját (állítólag…)

Ma viszont mi lenne, ha egy kicsit máshogy csinálnánk?

Nem csak elrohannánk a legközelebbi virágoshoz, ahol egy előre kötött, ünnepi árazású (tehát irreálisan túlárazott) csokrot vennénk, mellé téve egy Merci csokit, és mintegy kötelesség gyanánt átadnánk két puszi kíséretében, és már rohannánk is tovább, a roppant fontosnak gondolt dolgaink felé?

Mi lenne, ha idén kinyomoznánk, mi is anyukánk kedvenc virága? (Akik ezt alapból tudják, ők is végezhetnek egy kis kutatómunkát, hátha rosszul tudták, vagy az elmúlt években a fréziát letaszította a dobogó legfelső fokáról a liliom…)

Mi lenne, ha ma az előre kötött “csilli-villi” csokor helyett kimennénk a piacra, és egy kedves, helyi nénitől vennénk neki virágot?

És mi lenne, ha átadás után nem pattanánk fel egyből, és rohannánk a dolgunkra, hanem ráérnénk egy kicsit beszélgetni is?

Szóval, ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy ma meg tudod látogatni az anyukádat, akkor örülj neki, és ne siess haza a köszöntés után!