NÁD A HÁZAM REGGELIJE

– Csókolom! Egy rúd házi kolbászt szeretnék kérni.
– Minek az magának?
🍖 A fenti párbeszéd 3 éve esett meg egy szentandrási kisboltban, ahol naivan reméltem, hogy esetleg kaphatok olyan házias finomságokat, amivel megkínálhatjuk a hosszú és fárasztó utazás után hozzánk érkező vendégeinket.
🍺 A történet előzménye, hogy egy kedves család, akik a nyitás éve óta visszajárnak a Nád a Házamba, a rendkívül biztatóan kezdődő diskurzus előtt egy nappal telefonáltak, hogy olyan jól esne nekik, ha a kedvenc szentandrási sörüket (amivel várni szoktuk őket) egy kis békési házikolbásszal öblíthetnék le. 🙂
🏠 Mi sem egyszerűbb ennél, gondoltam rutintalanul, és célba is vettem az első ábécét a faluban. A módfelett kedves pultos hölgy azonban nem értette, hogy minek is kellenek nekem efféle divatos dolgok.
És akkor vissza a párbeszédhez, ami ott szakadt félbe, hogy a hölgy finoman érdeklődik vásárlásom motivációja felől…
– Hogy minek az nekem? Hát kérem, mi egy vendégházat üzemeltetünk, és szeretnénk finom, helyi kolbásszal várni a vendégeinket.
– Á, már értem, mondja megadóan, és elővesz a pultból, egy 20 dkg-os, szeletelt Kométa Diákcsemegét. (Itt szeretném leszögezni, hogy az égvilágon semmi bajunk a kaposvári húsüzemmel, sem a termékeivel, de a hölgy által kínált áru sem helyi, sem házi nem volt. Mármint a mi olvasatunkban.)
– Bocsánat, biztosan én fogalmaztam félreérthetően. Olyan kolbászt szeretnék vásárolni, ami itt készült, egy környékbeli termelőnél, hagyományos eljárással, és az égvilágon nem tartalmaz mást, csak húst, fűszereket és egy csipet tradíciót.
– Egy csipet micsodát?
– Felejtese el! Szóval nincs benne más, csak hús és fűszerek.
– Ahan, ilyen divatos féle kell magának! – kap a homlokához, és előhoz (nem tudom honnan) egy olyan előre csomagolt kolbászt, amin nagy piros betűkkel virít, hogy GLUTÉN-, SZÓJA-, ÉS LAKTÓZMENTES.
– Szuper. Ezek szerint a többiben ezek a kiváltképp elemi adalékok mind vannak?
– Előfordulhatnak.
– Ok, akkor megnézhetem, ezt a mindenmentes csodát?
– Úgy érti, adjam oda?
– Az sem rossz ötlet, de ha ettől ódzkodni tetszik, akkor ön is felolvashatja az összetevőit.
😰 A nitrites pácsó, az állományjavító és a 3. E szám után éreztem úgy, hogy ennek a beszélgetésnek nincs túl sok értelme, de azért tettem még egy, ma már komikusan hangzó kísérletet:
– És esetleg házi sajtjuk lenne?
– Gondolom magának a trappista nem felel meg, ugye?
– MIért? Házi?
– Ja, nem, de magyar.
🏃‍♂ Ezek után udvariasan elbúcsúztam, és kifelé menet gyorsan számba vettem az összes lehetséges helyi kereskedelmi egységet, ahol hagyományos eljárással készített kolbászt reméltem vételezni.
❌ Aztán nem kapta a 2.-ban, a 3.-ban, és a sokadikban sem. Végül egy szarvasi kisboltban adtak egy olyan kistermelőnél készített, bükkfán füstölt mangalica sonkát, hogy az este érkező vendégek szerint annál finomabb kísérőt az Ogre mellé keresve sem találhattunk volna.
🕵‍♂ “Pedig, higgyétek el, hogy kerestük. Nem is keveset.”
🧀 Ez után a gasztronómiai kanosszajárás után döntöttük el, hogy felkutatjuk a környék olyan termelőit és manufaktúráit, akik hagyományos módon készítik a sonkát, kolbászt, sajtokat, és egyéb finomságokat, és reggelire ezt tesszük a vendégeink asztalára.
Megosztom a Facebookon