Tudtuk, hogy egyszer ez a nap is eljön. Tudtuk, hogy azért a minden napi történetmesélés egy idő után már nem fog menni, mert lesznek vendégeink, és a turizmus újraindításával már nem fog beleférni az időnkbe az a napi 60-90 perc, amit egy-egy sztori megírásával és szerkesztésével eltöltöttünk.

Ma reggel nekiálltam a fb statisztikáit böngészni, hogy az elmúlt 3 hónap bejegyzéseit hányan olvastátok, lájkoltátok, kommenteltétek összesen, és átlagosan.

De egyrészt háromszor is elrontottam a számok összeadását, másrészt rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy mit mutat a számológép kijelzője.

Nekünk ugyanis ebben 90 napban ezek a történetek jelentették a hitet és a reményt.

Reményt egy soha nem tapasztalt, nehéz időszakban, amikor a turizmus az egyik pillanatról a másikra szűnt meg létezni, de mi reménykedtünk, hogy előbb-utóbb helyreáll.

És hittünk abban is, hogy tetszeni fognak azok a Körös- parti történetek, amik az elmúlt 5 évben megestek velünk, mióta van szerencsénk üzemeltetni a Nád a Házamat.

Azt azonban legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy ennyien fogjátok olvasni őket, és hogy amikor egy májusi reggelen 10 óráig nem tudtuk publikálni a napi sztorit, 7 üzenet és 5 telefonhívás érkezett, hogy “Hol a mai mese?”

Nem tudtuk, hogy meddig lesz elegendő szellemi muníciónk és energiánk a történetmeséléshez, de hála Istennek itt mindig történik valami érdekes, így most is az idő hiánya vet véget a meséknek.

De azért nem teljesen.

Ígérjük, hogy heti kettő történettel továbbra is jelentkezünk, az pedig csak rajtatok áll, hogy melyik legyen ez a két nap.

Szóval ha továbbra is szívesen olvasnátok a Nád a Házam meséit, kommentben írjátok meg, hogy mely napokon tegyük közzé őket!

Szívből köszönjük az eddigi figyelmet, a rengeteg kedves és bátorító üzenetet, hozzászólást, emailt és telefont!