Tudom, egy kicsit hosszúra sikerült a nyári szünet, és a június 15-i posztunkban nem egészen ezt ígértük, úgyhogy most íme egy őszinte összefoglaló az elmúlt 4 hónap eseményeiről:

Csodás eseményekkel és fordulatos kalandokkal teli időszak van mögöttünk, de kezdjük az elején:

A legutóbbi, “The Last Dance” című bejegyzésünkben úgy búcsúztunk, hogy már nem bírjuk a mindennapi történetírással járó időt kiszorítani a napjainkból.

Ennek csak az egyik oka volt, hogy akkor már a csipkerózsika álomból ébredő belföldi turizmus úgy kezdett dübörögni, mint a magyar gazdaság az MNB szerint bármikor…

Mi pedig hál’ Istennek egyre több időt és energiát voltunk kénytelenek valódi vendéglátásra fordítani, így a beígért heti 2 történetből végül heti 0 lett.

Erre persze nem mentség a sok elfoglaltság, úgyhogy kárpótlásul kamatostul fizetjük vissza az elmaradt sztorikat, és visszatérnek a Nád a Házam történetei.

Minden nap.

Egyszer Seth Godin (minden idők egyik legjobb marketingese) mondta, hogy ha az emberek, akiket kiszolgálsz a termékeddel vagy szolgáltatásoddal, nem háborodnak fel, amikor nem juthatnak hozzá, akkor mindaz, amit csinálsz….

Nos ő a “piece of shit” kifejezést használta, de maradjunk annyiban, hogy “nem elég jó, és még csiszold egy picit.”

Jelenjük, mi az elmúlt 4 hónap során rengeteg e-mailt, sms-t, és valódi, kézzel írt levelet is kaptunk (ez 2020-ban az egyik legnagyobb büszkeség), hogy “Hol vannak a sztorik?”

Volt aki a reggeli kávéját találta kevésbé ízletesnek, és olyan is, aki állítása szerint bizonyíthatóan kevésbé hatékonyan tudott dolgozni a munkahelyén, mióta nem kapta meg a napi “történet-adagját”…

Azt nem árulhatjuk el, hogy az illető úr pontosan hol dolgozik, de reméljük, azért nagy visszaesés nem volt tapasztalható a munkájában, mert finoman szólva is fontos pozícióban ül az illető….

A személyes visszajelzések és szemrehányások több posztba fognak csak beleférni, de zárjuk a mait az én személyes kedvencemmel:

Kb. 2 hónapja betérek egy útszéli kávézóba, és kicsit elcsigázott ábrázattal kérem a pultos hölgyet, hogy egy jó erős presszót legyen oly kedves, és adjon nekem, egy pohár hideg szóda társaságában.

Erre a hölgy csak néz rám, mintha nem érthetően mondtam volna, vagy mintha ilyen extra kívánságaim ne igen legyenek egy kávézóban.

Miután megismétlem a kérésemet lassan és tagoltan, a hölgy ugyanúgy mered rám nagy szemeivel, és csak annyit mond:

“Én pedig a megígért történeteket kérném. Szóda nélkül is jöhetnek….”

Így hát a mai nappal újra indulnak a Nád a Házam történetei.

Jóvátételként pedig fogadjátok el, hogy a heti 2 helyett ismét minden reggel olvashatjátok őket kv mellett, munkába menet (csak ha nem te vezetsz) vagy a gyerekekre várva az iskola kapujában.