ÚTON LENNI A BOLDOGSÁG

🚌 Panka apukája hivatásos sofőrként gyakran idézi kedvenc Hobo “közmondását”, miszerint “Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál.”
☀ Azok a vendégeink azonban valószínűleg nem Hobo-t hallgattak Kispesttől Békésszentandrásig, akik 3 éve az egyik legmelegebb augusztusi délután érkeztek meg a Nád a Házamba.
❌ De talán a Kőbánya Blues sem sokat segített volna rajtuk, tekintve, hogy aznap állítólag (mert hát mikor is lennének a legnagyobb szabású felújítási munkálatok ha nem a nyári szünet egyik legforgalmasabb augusztusi vasárnapján) az M5-ös autópályán és a 44-es főúton is folyamatos volt a forgalomkorlátozás, dugó, vagy éppen az út kellős közepén a lapátjára támaszkodó és ráérősen szendvicset majszoló építőmunkás.
🏡 Ennek köszönhetően az 1 óra 50 percre tervezett út végül 3,5 órásra sikeredett, így érthető volt a megkönnyebbülésük, amikor leparkoltak a vendégház hűsítő árnyékot adó sárgabarack és szilva fáinak árnyékába.
😅 Amikor kiszálltak az autóból, és egy hatalmas sóhaj kíséretében közölték, hogy “de jó már végre itt lenni” mi még semmit sem tudtunk a viszontagságos út kalandjairól, és gyanútlanul érdeklődtünk:
– Ennyire vártátok már tavaly óta, hogy megint gyertek?
– Dehogy. Mármint igen, de olyan sz*r ez az út, hogy akkor is ezt mondanánk, ha nem szeretnénk ide járni. 😀
Megosztom a Facebookon