Vasárnap délután Panka kimenőt kapott, így fiús programot szerveztünk Danikával.

És mit csinál egy teljesen tapasztalatlan apuka a 4 hónapos kisfiával, ha kint olyan ramaty az idő, hogy sem a szomszéd Panni néni gyöngytyúkjait, sem a környéken szaladgáló vadnyulakat nem lehet megnézni?

Természetesen almalekvárt.

A “közösségi lekvárfőzés távsegítséggel, karantén idején” c. kategóriát maximálisan kimerítve, az alapanyag Klári mamától érkezett egy zacskóban, míg a know-how Eszti mamától telefonon.

Az előbbi kb 4 kg idared és gála almát, míg utóbbi inkább rutinon és tapasztaláson alapuló tudást, mintsem konkrét utasításokat tartalmazott. (Épp csak az “amennyit felvesz” kultikus kifejezés nem hangzott el, de nem voltunk messze tőle. )

– Hogyan is kell pontosan azt a finom sült alma lekvárt készíteni, ami a múltkor fél nap alatt fogyott el?

– Hát úgy, hogy az almát megpucoljuk, összeaprítjuk, és betesszük a sütőbe.

– Ok, de mennyi almát?

– Hát amennyi belefér egy tepsibe.

– És hány fokon kell sütni?

– Hát azt pontosan nem tudom, de kb 150-200 C.

– És mennyi ideig?

– Amíg olyan lekvár állagú nem lesz.

Hát, akkor ezt nekünk kell kitapasztalni, mert ezt egy profi háziasszony biztosan érti, de mi ugye, fiús délután lévén, ennek híján voltunk.

Na, de a lényeg, hogy lelkesen kezdünk neki a folyamatok szakszerű kivitelezéséhez:

A munkamegosztás úgy nézett ki, hogy én pucoltam, aprítottam és izzítottam a sütőt, Danika pedig nagyra nyitott szemekkel nézte, hogy mit szerencsétlenkedik az apukája.

Szerintem érezte rajtam, hogy először csinálok ilyesmit, és néha nagy “Phűűű” felkiáltásokkal és fülig érő mosollyal jelezte, hogy csak így tovább.

Az utolsó 5 percben azért már ölbe kéreckedett, így azt a fránya legutolsó idaredet egy kézzel kellett meghámozni és felapritani.

Aki vitt már véghez hasonló konyhatechnikai bravúrt jobb, az biztosan tudja, hogy ennek teljesítése a csodák kategóriájába tartozik.

De a lényeg, hogy a nagy tepsi alma végül bekerült a sütőbe, mi pedig nem tehettünk mást, mint vártunk.

És, hogy milyen lett 2 óra múlva életünk első fiús almalekvárja?

Egy kicsit olyan, mint a Chokito.

Ronda és finom.

De azt hiszem, a külcsín nem is annyira fontos egy olyan lekvár esetében, amit a kisfiatokkal együtt főztök…