HÉTFŐRE ITT VAGYOK

⏰ 2015 az indulás és a tapasztalatszerzés éve volt sok szempontból. Bármekkora élmény és kaland volt ugyanis a felújítás másfél hónapja, a saját kárunkon tanultuk meg például azt, hogy a “hétfőn itt vagyok”, nem feltétlenül jelenti a soron következő hétfőt.
🤔 De ne szaladjunk ennyire előre. Mert még csak ott tartunk, hogy van egy meglehetősen terjedelmes listánk a ház renoválandó szegleteiről, de hogy ezekhez honnan szerzünk megbízható szakembereket, arról nem sok fogalmunk van.
🛠 Aztán az egyik reggel 6 óra után néhány perccel, fülsüketítő fűrészelésre ébredünk.
“Na, van asztalosunk, aki már el is kezdte a munkákat, csak nem tudunk róla.” -mondja Panka. “De nézzük már meg, hogy mégis mit csinál!”
😴 Félálomban botorkáltunk az egyre erősödő hang irányába, amiről kiderült, hogy a szomszédból jön, ahol Bruznyiczky Béla bá épp a mólóhoz vagdossa a gerendákat a kissé futurisztikus, ám annál kevésbé szunyókálás párti masinájával.
☀ Arra a kérdésünkre, hogy “mégis mi a csudának kell reggel 6-kor ilyen hangokat hallatni egy nyaraló övezetben”, a rövid, ám annál velősebb válasz így hangzott: “Mert 7-kor már meleg van fiam.”
☕ Ezzel nem tudtam vitatkozni így a további tiltakozás helyett gyorsan főztem egy jó erős kávét, amit pertu gyanánt el is fogyasztottunk a kerítés fölött, mint ahogyan azt jó szomszédok szokták.
🤝 Amíg megittuk az életmentő feketét, megvitattuk, hogy mik azok az asztalos munkák, amiket a Nád a Házamban még nyitás előtt el kellene végezni, és mire a második kávé is lefőtt a Szarvasi Kotyogósban, addigra már le is igazoltuk a mestert.
👞 Másnap pedig meg is kezdte nálunk a munkálatokat Béla bá, aki simán szerepelhetett volna bármely Rejtő adaptációban. Csak a legritkább esetekben hordott olyan világi hívságokat, mint felsőruházati cikkek, és egy kiszuperált bőr klumpán, illetve egy levágott szárú farmer rövidnadrágon kívül nem nagyon viselt semmit.
🔥 Ellenben varázslatosan csinálta azt a párját ritkító mutatványt, hogy folyamatosan egy hamvadó cigarettavég lógott ki a szájából, ami azonban csak akkor izzott, amikor a szabadban dolgozott. Ha a házban tartózkodott, a cigi ugyanúgy ott volt a helyén, de sosem égett…
👏 Béla bá 10 nap alatt készítette el az emeleti előszobában található gyerek-záras védőkorlátot, és a vízpartot a legkisebbek elől biztonságosan elválasztó kerítést.
😎 Mindig időben jött, mindig jókedvű volt, és mindig volt egy jó sztorija gyerekkorából, amikor még “egészen máshogy mentek a dolgok…”
🐟 Sőt, az előző tulajdonos által ránk hagyott, falon csüngő halfejeket is nagy örömmel vitte el az egyik inasának, aki állítólag jobban örült a harcsa trófeáknak, mintha fizetésemelést kapott volna. (Ezt mondjuk Béla bá állította, nem a fiú.)
📆 Aztán, miután elkészültek a lépcső fa burkolatának kartonlapokból kivágott profiljai, az öreg azt mondta, “Ez egy kicsit hosszadalmasabb munka lesz, de jövő hétfőn itt vagyok, és megcsináljuk azt is.”
🚕 És mivel eddig mindig pontosan érkezett, gondoltuk biztosan csak lerobbant útközben a 35 éves Wartburgjával… De Béla bá nem jött hétfőn. Meg kedden sem, meg azután sem.
⌛ Így aztán a lépcső fa burkolat helyett szőnyeg borítást kapott. Mi pedig már 5 éve észben tartjuk a hét első napján, hogy Béla bá bármikor betoppanhat.
😀 Elvégre azt nem mondta, hogy melyik hétfőn jön…
Megosztom a Facebookon